Korai éveim 3/3

Húsz éves lehettem, amikor először sikerült szándékosan kiűzni a látóteremből egy ilyen képet, de a fényvillanások felett, amikről beszéltem, soha nem volt uralmam. Ezek voltak talán a legfurcsább és legmegmagyarázhatatlanabb élményeim. Többnyire akkor jelentek meg, amikor veszélyes vagy megrázó helyzetbe kerültem, vagy éppen amikor nagyon fellelkesültem.  Volt, hogy láttam  magam körül a levegőt, tele kicsiny lángnyelvekkel.  Az intenzitásuk pedig nem hogy csökkent volna idővel, hanem erősödött. A csúcspontot olyan huszonöt éves korom körül érték el.  Körülbelül akkor, amikor 1883-ban egy gyáros Párizsban meghívott egy  vadászatra amit én el is fogadtam. Akkoriban a mozgásterem nagyon leszűkült erre a gyárra, így a friss levegő igen jó hatással volt rám.  Aznap éjjel, amikor visszatértem a városba furcsa érzés töltött el, mintha az agyam lángba borult volna. Fényt láttam, ami olyan volt, mintha egy apró nap lett volna. Egész éjjel borogattam miatta a fájó fejemet. Végül a felvillanások gyakorisága csökkent, de teljes egészében csak olyan három hét múlva szűntek meg.  Amikor másodjára is meghívtak vadászni, a válaszom egy udvarias nem volt.

Ez a fényjelenség időről időre még mindig előfordul, különösen akkor, ha valami új ötlet lehetősége merül fel bennem,  de mar nem zavar különösebben, mert intenzitása minimális. Ha becsukom a szemem, először mindig egy nagyon sötét, egyenruha-kék színű hátteret látok,  mint a tiszta csillagtalan éjszakai égbolt.  Néhány másodpercen belül ez a háttér megélénkül és tele lesz megszámlálhatatlan sziporkázó zöld lángocskával, melyek több rétegbe rendeződve haladnak felém. Majd jobb oldalon egy gyönyörű minta jelenik meg: párhuzamos, egymástól csekély távolságban lévő vonalak rendszere, melyek a jobb oldalon szöget zárnak be egymással.  Mindenfele színűek, de jellemzően mégis zöldes-sárga és arany. A vonalak szinte azonnal ragyogóvá válnak, és az egész mintha vékonyan be lenne szórva pöttyökkel és ragyogó fényekkel. Ez a kép lassan mozog a látómezőmben, és mintegy tíz másodperc múlva eltűnik a bal oldalon, valami meglehetősen kellemetlen és élettelen szürkét hagyva maga után. Ez aztán hamarosan átadja a helyet egyfajta felhőkből álló hullámzó tengernek, ami láthatóan élő formákká szeretne átalakulni.  Különös, hogy nem tudok képet vetíteni erre a szürkére, mindaddig amíg a második fázishoz nem érek. Minden egyes alkalommal, mikor álomba zuhanok emberek vagy tárgyak képe suhan el a szemem előtt.  Amikor ezeket látom, már tudom, hogy mindjárt elveszítem a tudatomat.  Ha hiányoznak, vagy megtagadják a megjelenésüket, tudom, hogy álmatlan lesz az éjszakám.

Hogy ez a fejlett képzelőerő micsoda szerepet játszott gyerekkoromban, arról elmesélnek egy buta kis történetet. Mint a legtöbb gyerek, én is szerettem ugrálni, és nagyon szerettem volna fennmaradni a levegőben. Egy alkalommal erős szel fújt a hegyekből, friss oxigénnel teli levegőt hozva magával, amitől olyan könnyűvé vált a testem, mint a parafa. Sokáig forogtam és lebegtem a levegőben. Csodalatos érzés volt. Nagyon csalódott voltam, amikor később kijózanodtam.

Életemnek ebben a szakaszában sok fura kedvenc, meg nem kedvenc dologra és szokásra összpontosítottam, melyek közül néhány a külvilághoz kapcsolódott, míg a többsége nem is tudom mihez.  Erős ellenszenvem volt a nők fülbevalója iránt, míg más ékszereket mint pl. a karkötőt, vonzónak találtam, attól függően, hogy mennyire voltak szépek. A gyöngyök látványától szinte begörcsöltem, a kristályok csillogása vagy a sima felületű, éles sarkokkal rendelkező tárgyak azonban egyenesen elbűvöltek. Soha meg nem érintettem volna az emberi hajat, ha csak nem önvédelemből. Kirázott a hideg az őszibarack látványától. Ha egy darab kámfor volt valahol a házban, iszonyú rosszul éreztem magam tőle.  

Még most is érzékeny vagyok némely ilyen dologra. Ha kis szögletes papírdarabokat dobok egy folyadékkal telt tányérba, még ma is furcsa, undorító ízt érzek a számban. Sáta közben számoltam a lepéseimet, kiszámoltam a tányér, a kávéscsésze, vagy éppen egy darab étel köbtartalmát, enélkül az evés élvezhetetlen volt számomra. Az ismétlődő mozdulatok, tevékenységek megismétlésének a száma osztható kellett legyen hárommal, és ha eltévesztettem, kezdhettem előröl az egészet, még ha ez órákig is eltartott.  

Egészen nyolc éves koromig a jellemem bizonytalan, határozatlan volt. Sem bátorságom, sem erőm nem volt hozzá, hogy határozott döntéseket hozzak. Érzéseim szüntelenül hullámoztak, feszítettek, vibráltak a végletek között. Kívánságaim időt rabló erőfeszítésekbe kerültek,  és mint  a hidra feje, állandóan szaporodtak.  Gondolataim állandóan az élet kínjai, a halál, és a vallásos félelmek korul jártak. Magával ragadtak mindenfele természetfeletti hitek,  és folyamatos félelemben éltem. Féltem az ördögtől, a szellemektől, a mumustól és a sötétség más szörnyeitől. Aztán egyszerre csak valami hirtelen megváltozott bennem, ami kihatott egész életemre.  Mindenek felett szerettem a könyveket.  Apámnak nagy könyvtára volt, és amikor csak tehettem, mindig megpróbáltam áldozni az olvasás iránti szenvedélyemnek. Apám ezt nem engedte, és valahányszor rajtakapott, hogy olvasok, mindig dühös lett. Amikor rájött, hogy titokban olvasok, eldugta a gyertyákat. Nem akarta, hogy a szememet rontsam.  De nekem volt viaszom, amihez csináltam kanócot, és formába öntöttem.  Minden éjjel eltakartam a kulcslyukat meg a repedéseket, és olvastam. Gyakran fenn voltam egészen kora hajnalig, amikor még mindenki aludt a házban, csak anyám kezdte el fáradságos napi munkáját. Egy alkalommal ráakadtam egy regényre, a címe `Abafi` volt, egy Jósika nevű magyar író művének szerb fordítása. Ez a novella valamiképpen felélesztette alvó akaraterőmet, és elkezdtem gyakorolni az önkontrollt. Első próbálkozásaim elolvadtak, mint a hó áprilisban, de egy kis idő után legyőztem a gyengeségeimet, és ez olyan örömmel töltött el, mint addig semmi más:  azt tehettem, amit akartam. Idővel ez az intenzív gyakorlás a második természetemmé vált. Eleinte le kellett győznöm a vágyaimat, később azonban az akaratom és a vágyaim fokozatosan eggyé váltak. Több évi önfegyelem után olyan hatalmam lett önmagam felett, hogy meg olyan szenvedélyekkel is megpróbálkozhattam, amelyek sok erős embernek is a vesztét okozhattak volna. Egy bizonyos életkoromban elkezdtem szerencsejátékkal foglalkozni, és ez aggasztotta a szüleimet.  Leülni egy pakli kártya melle, az számomra maga volt a gyönyör. Apám példás életet élt, és képtelen volt nekem megbocsátani azt a végtelen mennyiségű időt és pénzt, amit erre a szenvedélyre pazaroltam. Volt is nekem erre határozott megoldásom, csak éppen a filozófiám volt rossz. Azt mondtam apámnak: Akkor hagyom abba, amikor csak akarom, de miért hagyjam abba amíg számomra ez jelenti a mennyországot?  Apám számtalan esetben adott hangot haragjának és megvetésének, de anyám más volt.  O ismerte a férfiak jellemét, és tudta, hogy az ember csak önmaga által nyerhet megváltást.  Emlékszem, egyik délután, amikor minden pénzem elúszott a kártyán, de én meg mindig vágyakoztam utána, anyám elem rakott egy csomó számlát, és azt mondta:  `Menj, és szórakozz. Mennél hamarabb veszíted el amink van, annál jobb. Tudom, hogy túl tudsz rajta lenni.` Igaza volt. Akkor és ott legyőztem a szenvedélyemet. Csak örülhetek, hogy a szenvedélyem nem volt sokkal erősebb. Nem csak legyőztem, de ki is téptem a szívemből, hogy nyoma sem maradjon. Azóta olyan közömbös vagyok a szerencsejátékok iránt, akar csak egy foghúzás iránt.  

Egy időben például erősen dohányoztam, félő volt, hogy az egészségem rovására megy. De az akaratom ekkor is érvényre jutott, és nem csak letettem a cigarettát, de a cigarettázásra való hajlamot is megszüntettem magamban. Régebben voltak szív problémáim, mígnem rájöttem, hogy a problémát az a ártatlan kis kávé okozza, amit reggelente megiszom. Azonnal abbahagytam a kávéivást, bár nem volt túl könnyű. Így tudtam ellenőrizni és féken tartani a szokásaimat, és a szenvedélyeimet, és ezzel nem csak az életemet óvtam meg, de elégedettséggel töltött el, hogy ami másnak szenvedést és áldozatot jelentett volna, azt én így be tudtam fejezni.

Amikor  elvégeztem tanulmányaimat a Műszaki Egyetemen, idegösszeomlást kaptam. Amíg gyógyultam, számtalan különös és hihetetlen jelenséget figyeltem meg.